|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 13 találat | lapozás: 1-13 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Boros Kinga 2001. november 19.Csíkszeredán megtartották a kritikusok fórumát. Az erdélyi színházi kritikaírás feltámasztására hivatott rendezvény szervezői, a szatmárnémeti Harag György Társulat és a Csíki Játékszín négynapos gazdag programot állított össze. A nov. 18-án zárult rendezvénysorozat részeként adta elő a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Szarvas-rege c. táncelőadását, végül a Csíki Játékszín a szakmai sikereket kiérdemelt Vérkötelék c. táncjátékát. Az előző napon kerekasztal-beszélgetést tartottak. Szabó István, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet aligazgatója az anyaországi színházfinanszírozási modelleket ismertette, s a beszélgetésen részt vevő színidirektorok, Lőrincz Ágnes, Parászka Miklós a romániai finanszírozási formákról szóltak. A szakmai fórum központi témája az erdélyi magyar színikritika volt. A kritikusok fóruma díjkiosztással ért véget: az I. díjat Imreh István érdemelte ki, II. díjas Bálint Ildikó lett, a megosztott III. díjat Boros Kinga és Petres László kapta. /Kritikusok fóruma. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 19./2005. március 10.„Az erdélyi magyar társadalom létének és fejlődésének biztosítéka az intolerancia és a gyűlölet minden formájának elutasítása és az eltérő vélemények közötti akadálymentes párbeszéd: a szólás- és véleményszabadság maradéktalan érvényesülése” – kezdődik Tiltakozás című közös nyilatkozat, melyben az aláírók védelmükbe vették Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselőt, akinek szólásszabadságát korlátozták a tüntetők, mégpedig „gyűlölködő, kirekesztő, sőt, olykor antiszemitának is minősíthető bekiabálások kíséretében. Mindennek semmi köze sem volt „az általuk – állítólag – fájlalt problémákhoz”. Az aláírók: Ármeán Otília, Bíró Béla, Bányai Péter, Boros Kinga, Egry Gábor, Demény Péter, Gagyi Ágnes, Gáspárik Attila, Cs. Gyimesi Éva, Irsai Zsolt, Kovács András Ferenc, Könczei Csilla, Láng Zsolt, M. László Ferenc, Miklós Ágnes Kata, Parászka Boróka, Parászka Miklós, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi Júlia, Virginás Andrea, Visky András, Ungvári Zrínyi Imre, Ungvári Zrínyi Ildikó, Tibori Szabó Zoltán, Vakarcs Szilárd. /Tiltakozás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./2005. március 10.Erdélyi magyar értelmiségiek két levelet is közzétettek, mindkettőben az intolerancia és idegengyűlölet elutasítása és a véleményszabadság mellett foglalnak állást, ugyanakkor – a kolozsvári Eörsi-incidens kapcsán – felhívták a figyelmet az új, nyílt vagy burkolt alakban jelentkező antiszemitizmus leselkedő veszélyeire. A két közlemény szövegében nem, csak lényegét és aláíróinak egy részét tekintve azonos. Az első levél az SZDSZ országos sajtószolgálatán keresztül, a második A Hét szerkesztőségétől érkezett. Az aláírók: Ádám Gábor, Ágoston Hugó, Ármeán Otília, Balázsi-Pál Előd, Bányai Péter, Bíró Béla, Borbély Tamás, Boros Kinga, Egry Gábor, Demény Péter, Eckstein-Kovács Péter, Gagyi Ágnes, Gáspárik Attila, Gergely Edit, Cs. Gyimesi Éva, Haller István, Irsai Zsolt, Kovács András Ferenc, Kelemen Attila Ármin, Könczei Csilla, Láng Zsolt, M. László Ferenc, Miklós Ágnes Kata, Parászka Boróka, Parászka Miklós, Salamon Márton László, Schneider Tibor, Selyem Zsuzsa, Sipos Géza, Soós Károly Róbert, Spielmann-Sebestyén Mihály, Szabó Róbert Csaba, Székely Csaba, Székely István, Szilágyi Gál Mihály, Szilágyi Júlia, Tibori Szabó Zoltán, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Virginás Andrea, Visky András, Vakarcs Szilárd. Ugyanakkor egy harmadik levél szerzője, Dénes László azon morfondírozott, hogy a véleménynyilvánítás miért csak az egyik felet illetné meg, illetve miért csak a tüntetőkön kérik számon az idegengyűlölet megnyilvánulásait. /Belföldi hírek rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./2005. december 15.Másodszorra szervezett karácsonyi könyvvásárt a Polis Kiadó Kolozsváron, több új kiadványát ismertette a Dávid Gyula által vezetett kiadó. Boros Kinga színházkritikus Elekes Emma /Szatmárnémeti/ színésznőről írt a Polis Prospero Könyvei sorozatban. Horváth Andor A szent liget című könyvében a görög tragédiákról értekezik. /Köllő Katalin: Karácsonyi Polis könyvbemutatók. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./2006. május 27.Idén június 22.–július 1-je között rendezik meg a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválját. Darvay Nagy Adrienne színháztörténész, szakíró, a fesztivál egyik művészeti tanácsadója kifejtette, hogy a kisvárdai fesztivál egy olyan magyarországi színházi találkozó, amelynek programját az ország határain kívül működő hivatásos prózai társulatok előadásai közül válogatják ki a fesztivál művészeti tanácsadói. Az elmúlt években a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja az ország második legfontosabb színházművészeti rendezvénye lett. A szerzett tapasztalatok alapján természetesen ezt a nyári rendezvényt is folyamatosan megújítják, gazdagítják. Kisvárda városa sokat áldoz ezért a seregszemléért, tehát bizonyos helyi rétegigényeket is ki kell elégíteni, például a gyerekelőadásokkal, vagy a zenés-szórakoztató produkciók számának növelésével. Parászka Miklós, a csíkszeredai Csíki Játékszín vezetője az év elején egy kisvárdai fesztivállal kapcsolatos körlevelet juttatott el minden határon túli kollégájának és a fesztiváligazgatónak, de mindaz, amit kifogásol benne, nem jellemző a jelenlegi rendezvényre. Nyakó Béla fesztiváligazgató telefonon, e-mailben és személyesen is igyekezett meggyőzni az erdélyi igazgatót nyilvánvaló tévedéseiről. Erre a csíkszeredai intézményvezető a lánya, Parászka Boróka lapjában, az A Hétben nyilatkozott: lényegében megismételte a körlevél tartalmát, hangsúlyozva, hogy márpedig ő mindenképp „ki akarja kényszeríteni a változást Kisvárdán”. A Hét rovatvezetője nyílt vitát kezdeményezett az újság hasábjain. Darvay Nagy Adrienne szerint viszont szűk körre tartozó szakmai kérdésekkel a tényeket nem ismerő olvasóközönséget nem szabad traktálni. Azonban a nevezett lap nem közölte a kisvárdai fesztiváligazgató levelét, sem Szűcs Katalin Ágnes művészeti tanácsadó szakmai érveit. Kizárólag Darvay Nagy Adrienne magán-válaszával foglalkoztak, ráadásul azt a levelet nem publikálták, amire válaszolt. Tavaly nagy sikert aratott a világhírű zeneszerző és zenepedagógus, Sáry László kreatív ritmusgyakorlat-kurzusa. /Köllő Katalin: Kisvárda – „Magyarország második legfontosabb színházművészeti rendezvénye”. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./ Előzmény: Parászka Miklós a hetilapban kifejtette: a „kisvárdai fesztivál pillanatnyilag egy hibrid és önmeghatározásában sántító intézmény. Egyszerre kíván színházi fesztivál is, színházi találkozó is lenni.” Szerinte belterjessé vált a versenyeztetés, a fesztivizmus uralkodik. /Boros Kinga: A jobbítás szándékával. Parászka Miklós a kisvárdai fesztiválról. = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 27./2007. május 8.Gyergyószentmiklóson, a Kisebbségi Színházak Fesztiválján, a Kollokviumon az összegyűlt dramaturgok Kollibacilus címen „kétnapi” lapot adnak ki. A maszol.ro pedig a színházi fesztiválra időzítve indította el Kulissza című, színházat is „vetítő” blogját. Kollibacilus szerkesztői: Boros Kinga színikritikus, az A7 portál munkatársa, Ungvári Zrínyi Ildikó és Zsigmond Andrea színi- és irodalomkritikus. A Kollibacilus azonnali kritikai lenyomatot ad az előadásokról. Emellett az előadásokat délelőttönként elemzik. A beszélgetések nyitottak. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei Nathalie Sarraute Egy Igenért, egy Nemért darabját hozták a Kollokviumra. A marosvásárhelyi produkció: W. Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnője. /Gergely Edit: Kollibacilus Gyergyóban! = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./2008. június 24.Június 21-én Marosvásárhelyen kiosztották a budapesti Bolyai Alapítvány egyetemi oktatóknak és hallgatóknak szánt díjait illetve a torontói székhelyű Orbán Balázs Alapítvány ösztöndíjait, amelyet szociális támogatásnak szánnak a pályázaton részt vevő egyetemi hallgatóknak. Nem lehet külön-külön erdélyi, anyaországi magyarságról beszélni, mára már elengedhetetlenné vált a Kárpát-medencei összmagyarságban gondolkodni. Ezt teszi a Marosvásárhelyről elszármazott értelmiségiek csoportja, akiket az Erdélyt elhagyó emberek lelkében élő lelkiismeret-furdalás ösztönöz arra, hogy a megemlékezések, közös rendezvények mellett segítséget nyújtsanak a határokon túl élő egyetemi oktatóknak, hallgatóknak és diákoknak – hangzott el dr. Szász István Tas, a Bolyai Alapítvány megbízott képviselőjének. bevezetőjében. Az alapítvány Bolyai-díját az idén Boros Kinga, a Színművészeti Egyetem gyakornoka, Kentelky Endre, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, Pap Zsuzsanna, a MOGYE tanársegéde és öt hallgató Andó Réka, Jákó Zsuzsanna, Baki László- Béla, Antal Mónika és Gecse Ramóna vehette át. A torontói magyarság támogatását a torontói Orbán Balázs Társaság közvetítésével, amely 15 éve vállalta ezt a feladatot, dr. Jung János egyetemi tanár nyújtotta át a Diákszövetséggel és a Stúdium Alapítvánnyal közösen kiválasztott hét egyetemi hallgatónak. /(bodolai): Átadták a Bolyai és Orbán Balázs ösztöndíjakat. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 24./2009. május 16.Május 15-én tartották a DrámaPálya dráma- és kritikaíró pályázat díjátadó ünnepségét a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem előcsarnokában. A több kategóriában lezajlott versenyről az egyetem tanárai közül elsőként Ungvári Zrínyi Ildikó beszélt. Boros Kinga elmondta: annak ellenére, hogy olyan írás, amely teljesen megfelelt volna a kritika követelményeinek, nem érkezett, a jelentkezők jó része érti a színház működését. Összesen 49 pályamunkát kellett a zsűrinek elbírálnia, tíz munkát érdemesítettek díjra, illetve dicséretre. Igazán jó drámalezárás Pálffy Zsófia Disharmonia Caelestis című jelenetét kivéve nem született. A díjazott jeleneteket és drámákat mutatták be felolvasószínház keretében az egyetem diákjainak rendezésében és – legnagyobbrészt – előadásában. Az első díjat Szvitán Krisztián (Budapest) nyerte el, Csuszner Ferenc (Gyergyószentmiklós) második díjas, Izsó Zita (Budapest) ugyancsak második díjas. /Nagy Botond: DrámaPályá(zó)k ünnepe. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./2009. május 18.A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem által szervezett DrámaPálya dráma- és kritikaíró verseny díjkiosztója alkalmából napjaink erdélyi magyar dráma-, de főként színikritika-írásáról vitáztak a résztvevők. Kovács Levente a hetvenes-nyolcvanas évek szakmai térképét vázolta fel, az akkori kritikusi közfutást, az Utunk hetilap, vagy a bukarestiek erős kritikusi gárdáját. A szerkesztőségek szemlélete megváltozott. Akkoriban hat-nyolc sajtóorgánum volt jelen mindegyik bemutatón. Mára a kritikaírás szétszórttá vált. Hegyi Réka közöl Kolozsváron, Boros Kinga és Nagy Botond Vásárhelyen, de nincsen koncentrált kör. Hegyi Réka az anyagi ösztönzés hiányát és ugyanakkor fontosságát hangsúlyozta. /Na. : Erdélyi ítészek estje. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 18./2013. május 21.Ösztönzött alkotók ünnepeCommunitas-gála maratoni számmal Negyvenkét fiatal alkotóval bővült múlt pénteken az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány ösztöndíjasainak tábora. A tizenegyedik díjátadó gála – melynek újra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színpada adott otthont – a megszokott forgatókönyv szerint a képzőművészet és fotográfia kategóriában kitüntetett pályázók kiállítás- megnyitójával indult. – Milyen érzés kortársművészeti produktumokról ítéletet mondani, mennyire nehéz megállapítani, hogy egy festmény vagy egy szobor méltóbb-e az elismerésre, a kreativitás vagy a mesterségbeli tudás javára mozdul-e el a mérleg nyelve? – ezt fejtegette a pár perces tárlatnyitón Bartha József képzőművész, az ösztöndíjbizottság tagja, aki szerint akkor igazán jó egy alkotás, ha mindkét erény felfedezhető benne. – Úgy gondolom, hogy találunk itt olyan fiatal művészeket, akik ezt az egységet létre tudták hozni – összegzett a méltató. – A Communitas Alkotói Ösztöndíj első évében, 2003-ban tizenkét, egy esztendő múlva huszonegy pályakezdő tehetség vehette át a díjat, az idei negyvenkettes maratoni szám, egy évben sem volt ennyi ösztöndíjasunk – mondta gálanyitó beszédében az est házigazdája, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója. Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy mekkora tömegeket érint ez a pénzbeli támogatással járó kitüntetés. – A Kultúrpalota 170-180 férőhelyes, tizenegy esztendő alatt pedig 377 alkotó kapott ösztöndíjat, így, ha minden korábbi díjazott itt lenne, több mint százan állnának most az előcsarnokban – mondta Markó. – Az elmúlt évtizedekben az volt a cél, hogy szabadon közlekedhessünk, otthon lehessünk egy közös Európában. (...) Most azt kell megvalósítanunk, hogy itthon is otthon legyünk – tette hozzá az ösztöndíjbizottság elnöke, majd olyan személyiség megidézésével támasztotta alá gondolatait, mint Kós Károly, Bethlen Gábor, Dsida Jenő, akik olyan sajátos erdélyi értékeket képviselnek, amelyeket máshol nem lehetett volna megteremteni. Ezt követően Gáspárik Attila egyenként szólította színpadra az idei nyerteseket. Film és televízió kategóriában Bántó Csaba Szabolcs, Keresztes Péter, Pálfi-Horváth Ernő- Áron, Pünkösti Laura, Ugron Réka és Zágoni Bálint, irodalom kategóriában Csuszner Ferenc, Fischer Botond, Jobb Boróka, László Szabolcs, Nagy Zoltán, Papp-Zakor Ilka, Pethő Loránd, Rigan Lóránd és Varga Melinda, képzőművészet és fotográfia kategóriában Csont Zsombor, Fogarasi Hunor, Jánosi Andrea, Koter Vilmos, Kürti Andrea, Miklós Szilárd, Nyiri Dalma Dorottya, Varga Ewald Ervin és Veres Szabolcs, színházművészet kategóriában Balogh Attila, Bertóti Johanna, Boros Kinga-Mónika, Deák Réka, Faragó Zénó, György Eszter, Márton Imola, Puskás László, Vass Csaba, zeneművészet kategóriában Bordos Nagy Kinga Borbála, Csata István, dr. Beke Ferenc István, a Karaván együttes, Koszorús Krisztina Mária, Maksai József, Nagy Éva, Szőcs Kristóf és Visky Péter részesült ösztöndíjban. Az ünnepi együttlét a hagyományhoz híven a tavalyi díjazottak műsorával zárult. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 21.Színházparadicsom egy hétigA Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadásával kezdődött el Csíkszeredában kedden a 7. Interetnikai Színházi Fesztivál (IFESZT). Szerdán a Csíki Játékszínben két kamaratermi produkciót láthatnak az érdeklődők, továbbá az előcsarnokban délután 5 órától Sebestyén Rita és Varga Anikó szerkesztők mutatják be a negyedévente megjelenő Játéktér színházi periodikát. Varga Anikóval beszélgettünk. – Jellemezze röviden az IFESZT-et. – Több kisebbségi színházfesztivál van a magyar nyelvterületen, említeném itt elsősorban a közeli Gyergyószentmiklóson szervezett Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumát, amelyet a páratlan években tartanak. Évente Kisvárdán is kisebbségi színházi találkozó zajlik. Nem mondható, hogy az IFESZT a legfontosabb. Amiatt viszont, hogy ez egy vándorfesztivál, nagyon lényeges szerepet tölt be, mert így kétévente más és más városok befogadó színházához és közönségéhez juthatnak el olyan előadások, amelyeket lehet, hogy másként a társulatok nem vinnének el az illető helyszínekre. Persze az IFESZT nemcsak a városnak, a színházkedvelőknek és a befogadó színháznak jelent sokat, hanem a színházi szakembereknek is, mivel itt mindent egy helyen megtalálhatnak. – A fesztivál ideje alatt Csíkszeredában fog működni az ön által irányított színházi lap, a Játéktér szerkesztősége is. Ha jól tudom, van egy olyan programjuk, amellyel a színházi előadásokról író fiatalokat segítik. – Igen, a színházi periodikánk kezdettől fogva célul tűzte ki, hogy fiatal szerzőket bátorítson, képezzen és teret biztosítson számukra. Ez most a fesztivál ideje alatt még jobban kiteljesedik, az úgynevezett mentorprogramunkkal segítenénk a színházi írást kipróbáló érdeklődőket. A felhívásunkra tizenketten jelentkeztek, és közülük öt színház iránt érdeklődő fiatal szerzőt választottunk ki, akik tudósítani fognak a fesztivál eseményeiről, illetve írnak az előadásokról is. Ehhez kapnak segítséget Sebestyén Rita színházi szakírótól, dramaturgtól, Selyem Zsuzsa irodalomtörténésztől, Boros Kinga A színháztörténésztől és tőlem, aki elsősorban színikritikusként tevékenykedem. Ezek az anyagok a fesztivál hivatalos blogján, a lapunk internetes változatán, a Jatekter.ro címen jelennek meg. Antigoné és Gardénia Az IFESZT keretében szerdán két stúdióelőadást láthatnak. Balogh Attila rendezésében Szophoklész drámáját, Antigonét adja elő a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 18 órától a nagyszínpadon, szűkített nézőtérrel. 21 órától a Gardéniát játssza a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hunyadi László Kamarateremben. Elżbieta Chowaniec lengyel szerző drámáját – amely kislányokról, kisasszonyokról, hölgyekről, némberekről, tündérekről, boszorkányokról, hercegnőkről és koszos cselédekről, elvirágzott prostituáltakról és kényeskedő dámákról szól – Koltai M. Gábor rendezővel vitték színre. Szőcs Lóránt | Székelyhon.ro 2016. április 13.Teatrológusok TalálkozójaMindent a színházról! Nagyszerű ötlettel álltak elő nemrég a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karának tanárai, és ezen ötletet tett követte: szervezkedtek, Facebook-csoportot hoztak létre, majd olyan találkozót hívtak össze, amilyenre eleddig nem voltpélda az intézmény történetében – vendégül látták az összes, dramaturgia szakon végzett egykori hallgatójukat egy közös, kétnapos együttléten. "A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen az 1995/1996-os egyetemi évben kezdte el tanulmányait az első teatrológusosztály. A teatrológia nevet a francia kultúrából kaptuk, és bár sokszor használjuk mellette a dramaturgiát és a színháztudományt, hozzánk nőtt ez a név is, belaktuk, örömmel éljük meg különféle vonatkozásait, változásait. Amelyből van bőven. A kilencvenes évek közepén az irodalmi titkár főként a drámaszöveggel foglalkozott, a kritikus pedig kritikát írt. Később a dramaturg a rendező legelső, legbelső munkatársává vált. Az egységes pályamodell – mint a művészeti felsőoktatásban általában – mára a múlté, a teatrológus korábbi feladatai mellett pályázatot ír, honlapot szerkeszt, archívumot kutat, rendezvényt szervez, drámapedagógiai workshopot tart. Színpadi szöveget ír. Tévéműsort szerkeszt. Színházat igazgat. Húsz év nem nagy idő az egyetemi képzésben. Ahhoz azonban pont elég, hogy alkalmat kínáljon ránézni önmagunkra, rákérdezni eddigi eredményeinkre és további feladatainkra. Egykori diákjaink szakmai élete rendkívül sokféle, büszkeségre és önkritikára egyaránt ad számunkra okot. A Teatrológusok Találkozója a volt és jelenlegi teatrológus diákok, tanárok és az egyetem vezetősége közös ünnepe" – állt a meghívón, és nem véletlenül: az első évfolyam 1999-ben, a sorrendben eddig utolsó 2015-ben végzett a Köteles utcában. Összesen több mint hetven hajdani diákról van szó, és a hívásra igen sokan válaszoltak közülük: április hetedikén és nyolcadikán közel hatvan egykori teatrológus-hallgató érkezett a négy éven keresztül sokaknak második otthonként szolgáló egyetemre. A rendezvénysorozat csütörtökön indult, aznap este Sergi Belbel Halál című drámáját tekintették meg a résztvevők a Stúdió Színházban, Bocsárdi László rendezésében. A találkozóra pedig egy teljes, állófogadással záruló napot szántak mind a szervezők, mind az egymást nagy örömmel üdvözlő egykori hallgatók. Péntek délelőtt mindannyian az egyetem előcsarnokában gyűltek össze, ahol Kós Anna, a Magyar Kar dékánja üdvözölte a megjelenteket, majd a teatrológia szakon egykoron és ma tanító oktatók szólaltak föl: Balási András rektorhelyettes, volt diák Helyzet: pillanat és intézmény, Ungvári-Zrínyi Ildikó A dramaturg és a színházi látcső, Kovács András Ferenc Miscellaniae, Albert Mária Működés. Együtt. Diákok és tanárok közös munkájáról, Lázok János Az utókor és az utca pora, Boros Kinga pedig Akinek mindenhez kell értenie címmel tartotta meg rövid, gyakran interaktív előadását. A felszólalásokat a szak elindítóinak, Béres András egykori rektornak és Kovács Levente egykori tanszakvezetőnek visszaemlékezései zárták. Mindezt a végzett évfolyamok képviselőinek felszólalása követte, majd a szünet után igencsak építő jellegű, kötetlen, komoly, de mégis laza hangulatú, humorban és felröhejekben gazdag beszélgetés folyt a színháztudományról, dramaturgiáról, színikritikáról és teatrológiáról, a színház múltjáról, de inkább jelenéről és jövőjéről: az intézmény egykori és mai tanáraival, közel hatvan itt végzett, azóta is a színházművészet területén, illetve perifériáján tevékenykedő, avagy momentán éppen szaksemleges, de szakmabeli teatrológussal. Lett belőlünk dramaturg, irodalmi titkár, drámaíró, prózaíró, műfordító, egyetemi oktató, ismert szépirodalmi szerző, színházigazgató, rendező, színházi, művészeti referens, filmproducer, restaurátor, blogíró, közösségformáló csoportvezető, színikritikus, nyelvtanár, publicista, szerkesztő avagy műsorvezető az írott, a rádiós és a televíziós médiában, színházi szervező, könyvtáros, színházi levéltáros, díszlet- és jelmeztervező, produkciós szervező, avagy éppen társulatigazgató itthon és külföldön egyaránt. Megtudtuk mindezt egymástól és a TeatroLogin címmel szerkesztett, ízléses kiadvány lapjain megjelent önéletrajzokból. És ha szakmai kérdések mentén éles (de építő jellegű) viták is folytak, az egymásra találás örömének légkö-rében mindenki ugyanazon véleményen volt: pár esztendőn belül meg kellene szervezni a következő Nagy Találkozást! Kaáli Nagy Botond (egykori teatrológushallgató) Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.Az emlékezés egy büféPhilter-projekt: kánonformáló erdélyi előadások Kánonformáló erdélyi magyar színházi előadások – ez volt a tematikája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett konferenciának. A rendezvényen a 2013 óta budapesti szakemberek kezdeményezésére folyó, Philter-projekt című színháztörténeti kutatás eredményeit jelenítették meg az előadók múlt hét péntekén. Az egész napos eseménysorozaton kánonformáló erdélyi előadások kerültek bemutatásra a Stúdió Színház előcsarnokában, olyan rendezőktől, mint Harag György (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Az ember tragédiája), Antal Pál (A kék madár), Tompa Miklós (Pompás Gedeon), Bocsárdi László (Übü király), Parászka Miklós (A vihar), Tompa Gábor (A buszmegálló, Godot-ra várva), Barabás Olga (Don Juan) és Victor Ioan Frunza (Rosen-crantz és Guildenstern halott). Az előadásokon (Jákfalvi Magdolna-Kékesi Kun Árpád: Erdély. Philther. Színháztörténet. Kovács Levente: Az ember tragédiája, 1975. Lázok János: Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1975. Novák Ildikó: A kék madár, 1982. Boros Kinga: Pompás Gedeon, 1983. László Beáta: Übü király, 1986. Ungvári Zrínyi Ildikó: A vihar, 1988. Albert Mária: A buszmegálló, 1989. Balási András: Don Juan, 1997. Nagy B. Sándor: Godot-ra várva, 2005. Varga Anikó: Rosencrantz és Guildenstern halott, 2010) időhiány miatt sajnos nem tudtunk részt venni, ellátogattunk azonban a délutáni kerekasztal-beszélgetésre, amelynek központi témájaként a színházi emlékezetet jegyezték a szervezők. Az előcsarnokban zajló szabad beszélgetésen Ungvári Zrínyi Ildikó vállalta a moderátor szerepét, az első kérdése az volt, hogy mennyire fontos a kutatók, szakma, kritikusok szemszögéből a színházi emlékezet? Válaszában Kovács Levente érdekes megközelítésben szólt a színházi emlékezetről és annak csavaros mivoltáról. – Húsz évig vezettem jegyzőkönyveket tanszékülésekről, szemléltető főpróbákról. A csalás abban állt, hogy ha valami keményebb dolog hangzott el, azt én finomítottam, mert eredeti tartalmukban felértek volna egy denunciálással. Ezért kellő forráskritikával kell élni a régi jegyzőkönyvek kutatásánál. Volt, amikor egyesek rosszindulatúan az elhangzottaknál keményebb dolgokat írtak bele ezekbe a jegyzőkönyvekbe. Sok nagy rendező nem akart írással foglalkozni, ezért a hatvanas évek elején álneve voltam több jeles professzornak, például Harag Györgynek. Megtörtént, hogy tudatták, az ideológiai munkát ellenőrző brigád érkezik az intézetbe, nekünk pedig nem voltak munkaterveink. Két éjszakán keresztül dolgoztam: csináltam két félévi munkatervet, tíz jegyzőkönyvet. Egy szó sem volt igaz belőle. Bevették. A kérdésem: ha egy ifjú kutató elvállalja, hogy a főiskola történetéről írni fog, vajon ki tudja deríteni, hogy mindez nem volt igaz? Mert itt még sok kikutatnivaló lesz. Haragot naponta felhívták a megyei pártbizottsághoz, ahonnan néha igen gyűrötten jött vissza. Ezek a stresszek benne voltak a munkában, és soknak nincs nyoma, csak az emlékezés, az oral history áll a rendelkezésünkre. Ezeket a dolgokat is fel kell kutatni, addig, ameddig élnek olyan emberek, akik emlékeznek rájuk. Ezt szeretném javasolni: meg kell keresni, hogy hogyan látta mindezt az, aki például egy gyűlésen mondott valamit, utána pedig mást gondolt. Ilyen volt a Szabó Lajos csele is: párttagot csinált azokból, akiknek semmi közük nem volt a kommunizmushoz, és ezáltal megvédte a színház és az iskola autonómiáját. Nálunk ez egy felkészített, ötödik hadoszlop volt. Ezeket az árnyaltságokat figyelembe kell venni – Vásárhelyen például négy nagyon rendes gyárigazgató volt: kommunista igazgatók voltak és közben rengeteget tettek a magyarság megmaradásáért, azért, hogy ne lehessen például az üzemeket elrománosítani. Funkció kellett ahhoz, hogy védekezni tudjunk, és ez a színházban is megvolt. – Fantasztikus azt tapasztalni, hogy Harag György kisujjában volt a színház, mégis mindennap kísérletezett és soha nem dicsérte a saját zseniális dolgait – tette hozzá Kincses Elemér. – Ami a cenzúrát illeti, a Seneca című darabomnak nyolc kritikai főpróbája volt. A nyolcadikra eljött egy bukaresti cenzor, rendben találta. Nem ő, hanem egy Gáspár nevű helyi elvtárs szólt bele, aki segéd-teniszedző lett később Magyarországon a Városligetben. Ilyen idők voltak. A színházban az a kétségbeejtő, hogy a zseniális előadásokra emlékszel és a nagyon rosszakra. A középszerűekre nem. Az, hogy ki mire emékezik, a saját műveltségétől függ. Azokra emlékszem, amelyeket nagyszerűnek tartottam. A 3-400 előadásból 10-15-öt tartok zseniálisnak. Ez összefügg a privát emlékezettel, a borzasztó pedig az, hogy az agynak nem lehet parancsolni. – A kollektív emlékezés foglalkoztat engem – árulta el Albert Mária. – A Philter gyakorlata azt a felfedezést jelentette, hogy kialakul egy párbeszéd az előadásokról. Az alkotók számára mit jelent ez a párbeszéd? Váta Loránd szerint egy dolog, amit közölnek az adatok, más, amikor csak beszélünk az előadásról. – Az én reflexióm másfajta, a többieké megint más. Mivel a színház egy lélegző dolog, akkor fog szép képet kapni egy olvasó egy ilyen jelenségről, ha az sok színből áll össze. Az emlékezés egy büfé. Színészi szempontból e büfének az a veszélye, hogy azok a dolgok, történetek, amiknek nincs érdekessége, elvesznek. Azok a jók, amiknek az emlékezés folyamán megmarad az előadás jellege, ha a színész akkor is elő tudja adni magát. – Nemcsak a színészek és a kritika, hanem a nézők megszólaltatása is fontos, és ennek van egy olyan módszertana, amely megkereshető és egymással szembesíthetővé teszi a kutatott előadásokat – vélte Lázok János. – A külföldi kutatásokban használták az oral historyt is mint dokumentálási lehetőséget. A Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárában létezik egy igen komoly anyag, amelynek van egy digitalizált, javított formában felvett része. Viszonylag kevesen tudnak azonban Csifó János interjúkötetéről, amelyben nyolc-tíz színésszel, igazgatóval interjúzott, és amely hozzáférhető az interneten írott formában és felvételként is. – Találkoztam olyan alkotóval, aki nem dokumentálja magát. Barabás Olga pl. az előadásait nem nagyon véteti fel. Mi lesz a segítségünkre, ha az alkotók nem fordítanak erre figyelmet, mi lesz az előadásokkal? – kérdezte Ungvári Zrínyi Ildikó. – Ma már nagyon erős tudatosság van arra, hogy mindent rögzítsünk, kinyílt ez a dolog. Régebb nem létezett a rögzítés ösztöne. Minket a kilencvenes években az a tanárgeneráció tanított, amely folyamatosan mesélt régi dolgokról, és ez számunkra többet ért, mint egy könyv, mert ezen sztorik hatására sokkal kíváncsibbakká váltunk, személyes élményként éltük meg mindazt, amit elmeséltek nekünk – mondta Váta Loránd a sztorikban, történetekben gazdag, jó hangulatú délutáni beszélgetésen. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-13
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
